Nem tudlak és nem is foglak elfeledni, kár, hogy így kellett megtanulnom szeretni.

SzeretIek, mint pingvin a fagyot. SzeretIek, mint virág a napot. SzeretIek, mint virslit a kutya, ha mással járnál, megütne a guta.

Rád gondolok titokban, szerelem tüze lángol arcomban, szeretnélek látni, gondolatban veled szállni. Karodba belebújni, s a magánytól elbúcsúzni!

Olyan szomorú mindig egyedül lenni, valakit mindig hiába keresni. Valakit várni, ki nem jön többé, valakit szeretni titokban örökké!

Nem tudlak és nem is foglak elfeledni, kár, hogy így kellett megtanulnom szeretni.

Nem írom azt, hogy szeress, azt se, hogy gondolj rám, mert, ha nem vagyok a szívedbe vésve, úgyis hiába mondanám.

Nehéz az élet, sok a bú, a bánat, örömünk alig van, de örüljünk a mának! Szívemben a remény izzik, parázslik! Tán gondolsz rám, várok Rád: Most és mindhalálig!

Ne sírj ha gyötör a bánat, csak kinevetnek ha sírni látnak. A te fájó szíved nem lesz attól könnyebb és csak nagyon kevés ember érdemli a könnyed!!

Mit ér ezer szó, mely nem tőled, hallható. Mit ér a sok csillag, ha nem veled látható. Mit érnek az órák, mit érnek a percek, ha mindezek nélküled telnek.

"Míg veled nem lehetek, a szívemmel kísérlek. Vigyázok rád, őriznélek; tudd: én már csak érted élek!"

Meghal a remény és meghal a lélek, egyszer még sajnálni fogod, mi semmivé lett. Ekkor már késő, meghalt a lélek: SzeretIek Téged amíg csak élek...

Könnyes szemmel a hívásod várom, a fájdalom ajtaját magamra zárom. Bújtass el, hisz egyedül fázom, s lelkedben szeress, ha néha hiányzom!

Hogyha patak partján szomorú fűzfa volnék, alkonyatkor szépen rád hajolnék, s füledbe súgnám altató mesémet és százszor elmondanám, hogy SzeretIek!!

Ez a legszerelmesebb szív, mely nem tűr karcolást, mely inkább vérzik, mint szeressen mást.